Udalosti / Események

        • 2014/2015

        • A 2014/2015-es tanév eseményei - Podujatia v školskom roku 2014/2015

           

          Szeptember

           

          Tanévnyitó

          11 elsős tanuló kezdte meg tanulmányait az iskolánkban.

          A tanévnyitó képeit lásd a Fotoalbum-ban.

          Mezei futóverseny

          A komáromi versenyen iskolánkat Fábik Réka (IX.), Púzsér Márta (VIII.) és Földes Éva (VIII.), valamint Kádár Kevin (VIII.), Fuchs Patrik (VIII.) és Varga Nikolas (VII.) képviselte.

          Szigetközi exkurzió

          Szigetköz Magyarország egyik legszebb tája. Az öreg-Duna és a Mosoni-Duna által határolt mintegy 375 km2-es terület, az ország legnagyobb szigetének tekinthető. A Szigetköz sajátos vízrendszere, tipikus növény- és állatvilága megőrzése érdekében alapították meg 1978-ben a Szigetközi Tájvédelmi Körzetet. Tanulóink gyönyörködhettek a hullámtér mellékágainak labirintusában, szigetek vizek gazdag madárvilágában, szigeteket borító erdőségekben. A tanulmányi kirándulás célja az volt, hogy az 5., 6., 7. évfolyam növendékeit megismertessük e táj csodálatos szépségeivel.

          Szüllő Judit

          Tanulmányi kirándulás - Csillagvizsgáló

          Ógyalla

          2014. szeptember 30-án tanulmányi kiránduláson vettek részt az alsótagozat tanulói. A program filmvetítéssel kezdődött, majd a plafon egy vetítővászonná vált, ahova a bolygókat és csillagokat vetítették ki. A vetítés alatt az univerzum kialakulásáról tanultak a gyerekek.

          Írta: Valocsa Csenge, IV. évfolyam

          Hippoterápia

          A napközisek a 2014/2015-ös tanévben elméletben elsajátítják a lótartás, a lóval való bánásmód alapjait, megtanulnak lovat rajzolni, lovas ékszereket készíteni. Szerettük volna, ha ez az elméleti tudás gyakorlati tapasztalatokra épül, így 2014. szeptember 24-én a csicsói napközisek 3 pedagógus kíséretével tanulmányi kiránduláson vettek részt Bogyán, mégpedig gyógypedagógiai lovagláson, ahol megismerkedtek a lóval, a jó iskolaló tulajdonságaival, a biztonságos lovaglás érdekében betartandó szabályokkal, a lovaglás során használandó védőfelszerelésekkel (kobak, hátgerincvédő), a lovas szerszámokkal (kötőfék, vezetőszár, futószár, kantár, zabla, angol nyereg, western nyereg, nyeregalátétek, voltízs heveder, lovaglópálca, ostor, lovagló csizma, lótakaró, lovas tisztító eszközök, fényvisszaverő mellény a lovas számára és fényvisszaverő lábperecek a ló számára az úton való biztonságos közlekedésért...). A hippoterápiával célunk volt továbbá a tanulók fizikai állapotának javítása (egyensúlyérzék, izomzat megerősítése, testtartás javítása, légzés és keringés javítása), az önbizalom növelése, a koncentráció időtartamának növelése, az önfegyelem kialakítása, az érzelmek kontrollálásának megtanulása. Az éppen nem lovagló tanulók lovas szakkönyveket tanulmányoztak az anyanyelvükön, az állami nyelven és a szomszédos országok nyelvén. A nap folyamán még futballal és sportversenyekkel biztosítottuk a tanulók számára a testedzést, a szórakozást, a csapatmunka megtanulását, valamint tanári vezetéssel irányított tanulmányi sétán igyekeztünk javítani a tanulók környezeti szemléletét, megismertetni velük a vízparti növényeket és állatokat, rávezetni őket a falusi élet tudatos megfigyelésére és a játszótér biztonságos használatára. A hippoterápián készült fényképek és videók az iskolán megrendezésre kerülő sport-projekt alkalmával kerülnek bemutatásra.

          Mgr. Fitos Éva

          Október

           

          Október 6. - Megemlékezés

          Iskolánk felső tagozatának tanulói ebben az évben is színvonalas programmal emlékeztek meg az októberi eseményekről. A műsor a helyi kultúrházban került bemutatásra Nagy Edit tanárnő vezetésével.

          Tanulmányi kirándulás

          Felső - Csallóköz

           

          Csallóköz kincsei…
          Egy szép őszi reggel, október 6-án kicsi csapatunk egy tanulmányi kiránduláson vett részt a Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda intézményéből, Csicsóról. Reggel nyolc óra után indult a vonat Nemesócsáról Úszorra . Úszoron a túra vezetője: Tuba Lajos úr komoly túrabiciklikkel várta a társaságot. Miután mindannyian biciklire szálltunk, Somorja felé vettük az irányt. Útközben egy 13. századi templomot láttunk: ez volt a sámoti templom. Majd Bucsuházán átbiciklizve Tejfalu mellett felhajtottunk a Duna töltésére, ahol megnéztük a felvízcsatornát. Utunk további részében a körtvélyesi víztároló mellett haladtunk el. Itt egy kicsit megálltunk: „geológiai óra” következett: a gyerekek sok érdekes dolgot tudtak meg a Duna hordalékairól: kavicsról, homokról, agyagról. A kis teória után ismét biciklikre szálltunk, s egészen a somorjai lóversenypályáig meg sem álltunk, ahol is megcsodálhattuk Közép - Európa legnagyobb lóversenypályáját. Következett a somorjai kajak- kenu klub csónakháza, melyet talán a legnagyobb izgalommal vártak a gyerekek, hiszen a nap hátralevő részében kajakoztunk. A tanulmányi kirándulás végén ismét biciklikkel mentünk ki a vonatállomásra. A kirándulás végére a gyerekek fáradtan, de élményekkel telve meséltek Csallóköz kincseiről.

          Mgr. Nagy Edit

          Gesztenyeszedés

          Diákönkormányzatunk aktív tagjai egy délutáni gesztenyeszedésen vettek részt. A munkára nem rest növendékek 284 kg gesztenyét gyűjtöttek össze, ami dicséretes teljesítmény… köszönet érte!!!!!

          Mgr. Nagy Edit

          Határtalan séta a magyar történelemben

           

          2014. október 11.       Határtalan séta a magyar történelemben

          Csicsón Nagy Géza fafaragó művészt (aki a magyar kultúra lovagja címet is megkapta) senkinek sem kell bemutatnom, hiszen számos alkotás az ő keze nyomán jött létre községünkben.
          Géza bácsit régi és szoros barátság fűzi a Frech - dinasztiához, akik nem kevés alkotással gazdagították falunk örökségét: a sajnos időközben elhunyt Frech Ottó fafaragó művész Nagy Gézával együtt faragta egykor Attila hun vezér szobrát, de fia, Frech Gábor is számos alkotással gazdagította falunkat: egyik ismert alkotása Köteles Lászlóval faragott Szent István szobor, amely méltón gazdagítja napjainkban is a csicsói szoborparkot.
          Frech Gábor, aki nemcsak mint „fanyűvő” éli életét, de a pestszentlőrinci Gulner Gyula általános iskola történelem szakos tanára is, Géza bácsival felvetett egy ötletet: mi lenne, ha az iskola, amelyben ő tanít, a csicsói Gáspár Sámuel Alapiskolával felvenné a kapcsolatot baráti kapcsolatok kialakítása céljából. A két intézmény vezetője is támogatta a javaslatot olyannyira, hogy a találkozó október 11-én meg is valósult. Diákjaink kissé félszegen, de annál nagyobb kíváncsisággal fogadták a pestszentlőrincieket.
          A szívélyes üdvözlés után megebédeltünk, majd vendégeink megajándékoztak bennünket: szebbnél szebb könyveket, iskolai tanszereket kaptunk.
          A program az iskolai klubhelyiségben folytatódott: kis kultúrműsorral kedveskedtünk az érkezőknek, majd bemutattuk kisfilmünket iskolánkról. Vendégeinknek megmutattuk iskolánk névadójának: Gáspár Sámuelnek a tiszteletére berendezett emlékszobánkat.
          A magyarorzsági diákokat egy történelmi sétára invitáltuk falunkba: megmutattuk a Kálnoky-kastélyt, a csicsói szoborparkot, a Magyarnak maradni emlékparkba is elsétáltunk. Nem kis meglepetésünkre a pestszentlőrinci diákok Frech Gábor tanár úrral megható kultúrműsort adtak elő nekünk az emlékparkban a Trianon emlékmű mellett.Megálltunk a Kitelepítettek emléktáblájánál, majd megtekintettük Hites Kristóf szobrát is.
          A séta után visszamentünk iskolánkba, ahol a tanulók vegyes csapatokba szerveződve egy játékos történelmi tesztet oldottak meg közösen: jó volt látni, hogy a pestszentlőrinci tanulók a csicsói tanítványokkal együtt próbálták legyűrni a történelmi feladatokat.
          Este kissé fárdtan, de remélhetőleg sok – sok élménnyel indultak haza vendégeink azzal a közös megegyezéssel, hogy májusban mi megyünk Pestszentlőrincre.
          Úgy érzem, ez a találkozás egy izgalmas és tartalmas barátság kezdete,... „ mi egy vérből valók vagyunk.. .“ .

          Mgr. Nagy Edit és Mgr. Buglos Bödők Terézia
           

          Technikai Olimpia

          Erre a versenyre Komáromban került sor. Résztvevők:

          Egészségnap

          Iskolánkon ebben ez évben is megrendezésre került az egészségnap, melynek keretén belül a tanulók beszélgetést folytattak az egészséges táplálkozásról. Gyümölcsökből és zöldségekből finom kreációkat készítettek.
           

          Tökbuli

          Diákönkormányzat - Tök jó buli :)

          A diákönkormányzat október 29-én a felső tagozat számára „Tök jó” bulit szervezett, amely délután 16:30 órától este 21:00-ig tartott szülői engedéllyel. A buli batyus volt: a tanulók finomabbnál finomabb édességeket és üdítőket hoztak a rendezvényre. A résztvevők önfeledten táncoltak a már előre megbeszélt zenék egyvelegére. Programjaink között ismét szerepelt a széktánc, melyet rendhagyó módon megint Csóka Gerő IX. osztályos tanuló nyert meg. Szerencsére akadtak olyan bátor résztvevők is, akik jelmezben jöttek a buliba, s ezért őket megjutalmaztuk. Sőt, szavaztunk is! Megválasztottuk a buli tökkirályát és tökkirálynőjét is.

          Tombolát is húztunk, 25 díj került kisorsolásra. Külön köszönet a Szülői Szövetség vezetőségének, mert anyagilag is támogatták a rendezvényt, így több díjakat tudtunk kisorsolni. Az est fénypontja a közös bújócska volt.

          A tanulók a buli után remélhetőleg sok tökös élménnyel tértek haza, s örültek az őszi szünet kezdetének.

          Mgr. Nagy Edit


          November

           

          Nyugdíjasnapi fellépések

          Nyugdíjasnap

          A felső tagozatos tanulók kultúrműsorral kedveskedtek a nyugdíjasoknak. Műsoruk első színtere a kolozsnémai nyugdíjasotthon volt, ahol hálás szívvel és köszönettel fogadták a tanulók fellépését. Tanulóink itt valóban megtapasztalhatták, hogy sokkal nagyobb öröm adni, mint kapni. Néhány nappal később a csicsói kultúrház adott helyet a tanulók műsorának. Az idősek itt is hálás szívvel és meghatódottsággal hallgatták és nézték végig a tanulók színvonalas előadását. A dicséret és az elismerés itt sem maradt el a nyugdíjasok részéről. A bogyaréti polgármesterasszony meghívásának eleget téve a tanulók előadták műsorukat a bogyaréti kultúrházban is. Az idősek és a meghívott vendégek csodálattal nézték végig a műsort. Elismerésük jeléül a tanulókat és felkészítő tanáraikat vendéglátással jutalmazták. Nem maradt el a hálás köszönet sem. A műsorban szerepeltek: Pécsi Virág Veronika, Markuszek Renáta Letícia, Púzsér Márta, Kulacs Fanny, Ledeczky Réka, Jančišin Brigitta, Varga Patrícia, Beke Noémi, Krekáč Evelyn, Klánik Barbara, Vincze Vivien, Rovenszká Alexandra, Hajdušík Nina, Földes Bianka, Vasmera Patrícia. Köszönet mindannyiuknak, hogy iskolájukat ily módon is népszerűsítették.

          Mgr. Szakszon Zsuzsa és Mgr. Púzsér Márta

          Kincskeresők

          Iskolánk idén is eredményesen képviseltette magát a Kincskeresők X. regionális értékeket kutató diákok országos konferenciáján Dunaszerdahelyen. Baraňovič Viktória és Földes Éva VIII. osztályos tanulók képviselték iskolánkat. Témájuk az 1965-ös árvíz volt. A verseny értékelésében többek között részt vett Bauer Edit volt európai parlamenti képviselő, Gaál Ida művészettörténész, néprajzkutató és Szanyi Mária néprajzkutató is, aki a verseny főszervezője volt. További információk iskolánk facebook oldalán olvashatók.
          Nagyon pozitív élményekkel tértünk haza a versenyről. Tanítványaim nemcsak a jutalmul kapott értékes könyveknek örültek, de büszkén mesélték társaiknak, hogy a szlovák tévé magyar adásában is benne lesznek, mert felkérték őket egy rövid interjúra.
          http://www.rtvs.sk/televizia/program/detail/119/madarsky-magazin/archiv?date=26.11.2014 (A linkre kattintva meg lehet nézni az interjút.)

          Mgr. Nagy Edit

          "Karácsonyi utazás - Christmas trip"

          Az idén a napközisek Fitos Éva tanító néni vezetésével nemzetközi karácsonyfát állítottak. A fa a régi, szlovákiai műfenyő volt. Hogy mi tette mégis nemzetközivé? Hát a rajta lévő csillagok, melyek Görögországból, Törökországból, Olaszországból, Romániából, Spanyolországból és Ciprusról érkeztek. Persze nem kapták ezeket a karácsonyfa díszeket „ingyen“ a napközisek, szorgalmasan „megdolgoztak“ értük. Egy borongós novemberi délutánon 60 darab mikulássapkás csillagot gyártottak le színes papírból, majd borítékolták, hogy elküldhessék az eTwinning program Karácsonyi utazás című projektjébe benevezett külföldi iskoláknak. A csillagokban benne volt munkájuk, szívük-lelkük, szeretetük. Áhitattal várták a postát, bontották ki a borítékokat és csodálták meg a külföldi gyermekek munkáit. A benevezett országokról kinyomtatott térképen mindig bejelölték az érkező csillagok indulási helyét, ezáltal is ismerkedve a földrajzzal. Személyesen is megtapasztalták, hogy országukon kívül más országok is léteznek, hogy más országokban is éppen olyan ügyesek a gyerekek, mint Ők, csak éppen más nyelven beszélnek. A karácsonyfát december 9-én állították fel, de azóta is napi szinten megcsodálják, elolvasgatják a kapott csillagok üzeneteit. A vendégeknek büszkén újságolják, milyen távolról érkeztek a csillagaik. A napközisek töretlen lelkesedése bizonyítja, hogy jó döntés volt a programban való részvétel. (Fotók a Fotoalbum-ban találhatók.)

          Mgr. Fitos Éva és Mgr. Buglos Bödők Terézia

          December

           

          Mikulás - kétszer járt :)

          Iskolánkon kétszer is járt a Mikulás a tanulók  és tanáraik nagy meglepetésére.  Az egyik Mikulás a Diákönkormányzat ajándékait adta át, a másik Mikulást pedig a Szülői Munkaközösség küldte. Köszönjük a sok-sok csomagot!

          "Ép testben ép lélek."

          A Diákönkormányzat szervezésében került megrendezésre a sportdélután, melynek első felében 1 perc és nyersz ügyességi játékokat játszhattak a tanulók. Ezután akadálypályán kellett végig ügyeskedniük a résztvevőknek. A délutánt (a tanulók nagy örömére) kispályás focitorna zárta. Minden versenyzőt csokival jutalmazott a Diákönkormányzat.

          Mgr. Nagy Edit

          Pitagorasz Matematika Verseny

          Megrendezésre került a Pitagorasz Matematika Verseny iskolai fordulója.

          Karácsonyváró kézműves foglalkozás

          Iskolánk alsótagozatos diákjai szép karácsonyi ajándékokat készítettek, melyeket az iskola előcsarnokában állítottak ki. A fotókat lásd a Fotoalbum részben.

          Kultúrműsor

          Tanulóink gazdag műsorral (színdarab, zenés, táncos, verses összeállítás) búcsúztatták az óévet a helyi kultúrházban.

             

          Január
           

           

          Matematika Olimpia

          Matematika Olimpia – járási forduló  - Božaky Adrián (V.)

          Színházlátogatás

          Színházlátogatás – Komárom - Három kismalac 1.-5. évfolyam

          Beiratkozás

          Beiratkozás az 1. évfolyamba

          Tompa Mihály Szavaló Verseny

          Iskolai forduló – a résztvevők száma:

           

           

          Február

           

           

          Biológia Olimpia - járási forduló - Futó István (VIII.)

          Sítúra

          Tanulóink idén is Skalkán síelhettek 5 napig. Lásd Fotoalbum.

          Történelem Olimpia

          Történelem Olimpia - Baraňovič Viktória, Androvics Zalán- VIII. évfolyam, Németh Emese, Markuszek R. Letícia- VII. évfolyam

          Szép Magyar Beszéd

           

          Simonyi Zsigmond Helyesíró Verseny

          iskolai forduló, résztvevő tanulók száma:

          Farsang

          A farsangi alkotóműhely (ovi + 1.-4. évfolyam)

          Karnevál

          Karnevál + Kuttyonfitty Társulat előadásában : János Vitéz.

          Dobré slovo - iskolai forduló

          Dobré slovo / Jó Szó / szavalóverseny

          2015. február 25-én került sor a Dobré slovo szavalóverseny iskolai fordulójára. A versenyre a felső tagozatos tanulók verssel és prózával készültek. A verseny célja nemcsak a szlovák irodalom megismertetése, hanem a tanulók  előadókézségének  fejlesztése volt. Nagy hangsúlyt fektettünk a helyes kiejtésre is. A tanulók különböző szemelvényeket tanultak meg, amelyeket  sikeresen elő is adtak. A verseny résztvevői  voltak:  Kulacs Fanny, Ledeczky Réka, Klánik Barbara, Varga Patrícia, Jančišin Brigitta, Szalai Krisztián, Beke Noémi, Németh Emese, Púzsér Márta, Beke Bernadett, Androvics Zalán, Deák István, Baraňovič Viktória, Földes Éva.

          A járási fordulóra tovább jutottak: Németh Emese /vers/, Kulacs Fanny /próza/   1. 2. kategória   Púzsér Márta /vers/, Beke Bernadett /próza/  3. 4. kategória
          Gratulálunk nekik! Sok sikert kívánunk a további felkészüléshez!

          Mgr. Púzsér Márta, Mgr. Szakszon Zsuzsa

          Március
           

           

          Tompa Mihály Szavalóverseny

          Tompa Mihály Szavalóverseny - körzeti forduló – Csallóközaranyoson iskolánkat képviselte:  Fojtik Simon Máté (I.), Sárik Szilvia (II.), Božaky Kristóf (II.), Fábik Balázs Attila (III.), Baross Anasztázia (IV.), Pécsi Virág Veronika (V.), Ledeczky Réka (VI.), Púzsér Márta(VIII.).

          Pitagoriász Matematika Verseny

          Pitagoriász - járási forduló – iskolánkat képviselte - Németh Noémi (III.), Pécsi Virág Veronika(V.), Ledeczky Réka (VI.), Németh Emese (VII.), Futó István (VII.).

          Pályaválasztás

          Középiskolák vezetőinek tájékoztató előadása

          Március 15.

          Iskolánk felső tagozatának tanulói és iskolánk volt diákjai ebben az évben is színvonalas összeállítással emlékeztek meg a márciusi eseményekről. A műsor a helyi kultúrházban került bemutatásra Nagy Edit tanárnő vezetésével.

          Dobré slovo

          Dobré slovo szavalóverseny

          A Dobré slovo szavalóverseny járási fordulóján a következő tanulók vettek részt: Beke Bernadett – VIII. osztály, Púzsér Márta – VIII. osztály, Kulacs Fanny – VI. osztály, Németh Emese – VII. osztály.

          Beke Bernadett és Kulacs Fanny prózával, Púzsér Márta és Németh Emese pedig verssel képviselte iskolánkat eredményesen.

          Mgr. Púzsér Márta, Mgr. Szakszon Zsuzsa

          Tompa Mihály Szavalóverseny

          Tompa Mihály Szavalóverseny - járási forduló – Komáromban iskolánkat képviselte:Sárik Szilvia(II.),Baross Anasztázia(IV.), Pécsi Virág Veronika(V.)

          Húsvétváró

          Húsvétváró kézműves foglalkozás az 1.-4. évfolyam számára. Nagyon szép húsvéti ajándékok és asztali díszek készültek.

          Légvár

          Tanulóink mozgási igényeit elégíthették ki, amikor az iskolánk tornatermében egy légvárban ugrálhattak.
           

          Maratoni Olvasás

          Március a könyv hónapja : meghívott vendégeink, iskolánk pedagógusai, a technikai személyzet tagjai, iskolánk tanulói maratoni olvasást tartottak az iskola klubhelyiségében.

           

           

          Április

           

          Matematika Olimpia

          A Matematika Olimpia járási fordulóján (Komáromban) Ledeczky Réka(VI.), Németh Emese (VII.), Androvics Zalán(VIII.) képviselte iskolánkat.
           

          Katedra Matematika Verseny

          Tanulóink Zselízen versenyeztek a Katedra Matematika Verseny területi fordulójában, melyen 5 fordulós megmérettetés után vehettek részt.
          Tanulóink: Božaky Adrián (V.), Pécsi Virág Veronika (V.), Ledeczky Réka (V.), Németh Emese (V.) sikeresen képviselték az iskolánkat.
           

           

           

          Május

           

          Katedra Történelem Verseny

          Az országos döntőbe a csapatversenybe bekerült tanulóink: VII. osztály – Berze Ottó, Décsi Nikolas, Esztergályos Ádám.
           

          Simonyi Zsigmond Helyesíró Verseny

          Kerületi forduló: Németh Emese (VII.)

          Sajó Károly Környezetvédelmi Verseny

          Csapatverseny - nevezett tanulók: Púzsér Márta, Androvics Zalán, Futó István (VIII.)

          A Sajó Károly kárpát-medencei természetvédelmi csapatverseny felvidéki döntőjében 16 csapat mérhette össze tudását. Iskolánk is részt vett ezen a versenyen.
          A csicsói csapat tagjai: Púzsér Márta, Androvics Zalán és Futó István voltak. A versenyre a tanulókat Mgr. Molnár Gábor tanító bácsi készítette fel.
          A versenyzőknek egy írásbeli tesztet kellett megoldaniuk, amelyben környezetvédelmi alapfogalmakat, folyamatokat kellett ismerniük a tanulóknak. A verseny következő részében saját készítésű plakátjaikat mutatták be a csapatok. A szóbeli részben a versenyzők lakóhelyük környezetvédelmi problémáival foglalkoztak. A csicsói csapat tagjai a zajt - és annak környezetre való hatását mérték. Kutatásuk eredményeit ismertették a zsűrivel. A zsűrit alkotó szakemberek: Garancsy Mihály, a Természetbúvár magazin főszerkesztő helyettese, Peimli Piroska, a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársa, Iványi Ákos, a Kisalföldi Erdőgazdaság Zrt. közönségkapcsolati megbízottja, valamint Palkovics Annamária, a II. Rákóczi Ferenc Alapiskola pedagógusai voltak.
          "Sajós" csapatunk méltón képviselte iskolánkat ezen a versenyen!

          Mgr. Nagy Edit

           

          Jókai- és kora irodalmi verseny

          Benevezett tanulók: Baraňovič Viktória, Beke Bernadett, Földes Éva (VIII.)

          Iskolánk idén is részt vett a Jókai és kora műveltségi vetélkedőn. Az országos
          fordulón 10 csapat vett részt. Mi is nagy izgalommal vártuk a döntő napját, május 15-ét. Titán nevű csapatunkkal indultunk a megmérettetésre, melynek tagjai: Baraňovič Viktória, Beke Bernadett, Földes Éva VIII. osztályos tanulók. Felkészítő tanárunkkal, Nagy Edit tanító nénivel rengeteget készültünk a versenyre: szinte minden nap bent maradtunk az iskolában, nem volt lazsálás. Lengyel Dénes: Így élt Jókai című könyve alapján tanultuk Jókai életútját, s Jókai: Szegény gazdagok című regényét olvastuk nap mint nap.
          A döntőn a 13 feladat nemcsak igényes volt, de szórakoztató és játékos is. Volt igaz – hamis játék, keresztrejtvény, bűnügyi riport írása a regény története alapján. Számunkra talán az egyik legnehezebb és legmeglepőbb feladat Jókai Mór édesanyjának az átka volt, melyet "hézagosan" kaptunk. Nekünk kellett a hiányzó szavakat pótolni. De ez sem fogott ki rajtunk! Mindhármunknak nagyon tetszett a 4 fantomkép, melyekhez a kapott 20 tulajdonságot csoportosítanunk kellett. A feladat része volt az is, hogy ki kellett találnunk, kiket is rejthetnek a fantomképek a regény szereplői közül. Tárgyat húztunk, s rá kellett jönnünk, a regényben mikor bukkan fel az a tárgy, s mi a szerepe a történetben. Itt is megkaptuk a maximum pontszámot Berni leleményességének köszönhetően!
          A verseny izgalmas volt, de nagyon jó hangulatban zajlott. S az eredményhirdetéskor majd kiugrottunk a bőrünkből, amikor meghallottuk a zsűri szavát: a csicsói TITÁNOK a 3. helyezést érték el!!! Nagy – nagy örömmel vettük át a diplomot és a hozzá járó szép könyvjutalmat.

          Baraňovič Viktória, VIII. osztályos tanuló
           

          Farkas Jenő szavalóverseny

          Résztvevő tanuló: Púzsér Márta (VIII.)

          Pestszentlőrinc - Jutalomkirándulás

          Egy szép tavaszi napon iskolánk legügyesebb tanulói jutalomkiránduláson vehettek részt. Május 9-én, szombat reggel 26 diákunk vidám hangulatban szállt fel a buszra,mely Pestszentlőrincre vitt bennünket. Pesti barátaink október 11-én már meglátogatták iskolánkat, a Csicsói Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda intézményét. A Gulner Gyula Általános Iskola igazgatója: Kerekes Elek igazgató úr már akkor meghívta iskolánk tanulóit Budapestre, egy viszontlátogatásra.

          Reggel 10 órakor értünk a Hősök terére, ahol magyar barátaink már vártak bennünket. A kölcsönös üdvözlés után a Duna-partra igyekeztünk a Millenniumi Földalattival, ami a gyerekek számár nem kis élmény volt! A Dunán töltött egy órás hajókázás a Duna Corso sétahajóval szintén felejthetetlen élmény volt diákjaink számára.Budapest legszebb építészeti remekeit tekinthettük meg mind a budai, mind pedig a pesti oldalon.
          A hajókázás után sétáltunk egyet a városban. Megcsodáltuk a Hősök terén királyaink és erdélyi fejedelmeink szobrait,sétáltunk a Városligetben:a Vajdahunyad várban található Magyar Mezőgazdasági Múzeum épülete mellett is elhaladtunk.
          A kora délutáni órákban indultunk el a Gulner Gyula Általános Iskolába, ahol nagyon finom gulyáslevessel és lángossal vártak bennünket. Az ebéd elfogyasztása után Kerekes Elek igazgató úr örömmel mutatta be nekünk iskolájukat.
          Az iskola megtekintése után iskolánk igazgatónője: Mgr. Németh Ildikó megköszönte a szívélyes vendéglátást, majd átadta ajándékainkat:könyveket vittünk Felvidék szépségeiről, tanszereket, édességet.
          Sor került a közös 3 fordulós internetes e- játékunk eredményhirdetésére is. Vörös Flórián V. osztályos tanulónk és a gulneres Kerény Luca Emma nyerték a játékot. Ők könyvjutalomban részesültek.
          A nap további részében Frech Gábor és Zsolt tanító bácsi vezetésével tettünk egy nagy sétát a XVIII. kerületben, ahol megcsodálhattuk a számunkra már nem ismeretlen Hét Vezér szoborcsoportot. Csicsó is büszkélkedhet ilyen különleges történelmi emlékhellyel! A séta után visszamentünk az iskolába, ahol a pestszentlőrinciek egy játékos tesztelésre invitáltak bennünket, melyben Budapest nevezetességeiről kérdezték tanulóinkat. pl. Ki tervezte az Országházat? Hány szobor van a Hősök terén? Diákjaink ügyesen vették az akadályokat, s bizonyították, hogy a nap folyamán figyelmesen hallgatták Frech Gábor és Zsolt tanító bácsik beszámolóit.
          A teszt után a csicsói tanulóink egy kis kultúrműsorral kedveskedtek a magyar diákoknak, majd az uzsonna elfogyasztása után sok új és felejthetetlen élménnyel indultunk haza.
          Végezetül egy nagyon fontos megjegyzés!Legügyesebb tanulóink teljesen ingyen vehettek részt ezen a kiránduláson, melyért köszönet jár azon intézmények vezetőinek, akik anyagilag hozzájárultak a kirándulás sikeres lebonyolításához. Anyagilag támogatták az iskolát: Csicsó Község Önkormányzata, Füss Község Önkormányzata, Kolozsnéma Község Önkormányzata, Nagykeszi Község Önkormányzata, a katolikus egyház, a református egyház,s egy magát megnevezni nem kívánó magánszemély is.
          Köszönjük a Gulner Gyula Általános Iskola igazgatóságának a támogatását is, hiszen a hajóút s a Millenniumi Földalatti költségeit ők állták.
          S végül, de nem utolsósorban köszönet illeti Nagy Géza bácsi csicsói fafaragót, aki szoros barátságban áll Frech Gábor tanár úrral, fafaragóval. Géza bácsi kezdeményezésére vette fel a kapcsolatot a két iskola intézményvezetője.
          Köszönet a Segítőknek!!!!

          Mgr. Nagy Edit


          További információk: http://www.felvidek.ma/kitekinto/magyarorszag/53716-irany-pestszentlorinc-csicsoiak-jutalomkirandulasa
          Fotók a Fotoalbum-ban és az iskola FB oldalán találhatók.

          Természetiskola

          Tanulóink idén is egyhetes temészetiskolában ismerkedhettek Szlovákia természeti kincseivel.

          Papírgyűjtés

           

          Időpont: 2015. május 25. - 28.
          naponta   14:00 - 16:30
          Szerda     14:00 - 17:00
           

           

           

           

           

          Június
           

           

          Sportnap

          Tanulóink tartalmas sportnapon vettek részt, ahol mindenki "átugorta" saját korlátait.

          Egészségügyi verseny

          Tanulmányi kirándulások

          Alsó tagozatos diákok egészségügyiversenyen vettek részt Komáromban, ahol az előkelő 2. helyet szerezték meg.

          Ballagás

           

             
          Bizonyítványosztás