December 4-én érkezett közénk a Mikulás, akinek nagyon örültek a gyerekek. Szavaltak, énekeltek, rajzokat adtak át, aki kiosztotta a sok finomsággal teli csomagot az ovisoknak és az alsó tagozatosoknak. A mikuláscsomagok elkészítése és azok eljuttatása a nagyokhoz a Szülői Szövetség jóvoltából valósult meg. Köszönet érte!
Újdonságok - Novinky
Mikulás látogatása
Egészségnap
- 1
Az idei egészségnapot csak részben tudtuk az elképzeléseink szerint megtartani a felső évfolyamokban, hiszen október végén át kellett állnunk a távoktatásra. Az egészségnap keretén belül az Ételek, ízek gyerekszemmel című fotóprojektre készült alkotásokat örömmel mutatjuk be. Az alsó évfolyam tanulói a projektjeiket, alkotásaikat kitették az iskola folyosójára.
9
Karácsonyi szünet, tesztelés
Tiszelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy az aktuális rendeletek értelmében a karácsonyi szünidő 2020. december 21-től 2021. január 8-ig tart. A félévi szünetet (2021. február 1.) eltörölték.
A 2021. január 11-i nyitás nagymértékben fog függni a járványügyi helyzettől. Előfordulhat, hogy a jelenlegi állapothoz hasonlóan csak az alsó tagozatosok járhatnak iskolába, esetleg csatlakozhat hozzájuk a végzős kilencedik évfolyam, vagy jöhet az egész felső tagozat. A felső tagozat iskolai jelenlétét negatív teszt meglétéhez kötötte a minisztérium. A tanuló negatív tesztje mellett fel kell mutatni a gyermekkel egy háztartásban élő egyik törvényes képviselő negatív tesztjét is. Ennek kapcsán kérjük Önöket, hogy foglaljanak állást a teszteléssel kapcsolatos online felmérés kitöltésével legkésőbb ma 13.00 óráig (kb. 10 másodpercet vesz igénybe). A polgármesterrel úrral való egyeztetés során kiderült, hogy a falu biztosítani tud mintavételi helyet a felső tagozatos tanulók, szüleik, valamint az iskola alkalmazottjai számára. A tesztelésre előreláthatólag 2021. január 8-án vagy 9-én kerülne sor.
Természetesen mi annak örülnénk, ha kivétel nélkül bekapcsolódnának a nagyok is az iskolai foglalkozásokba, és közös munkával elkezdhetnénk lefaragni a távoktatás során kialakult tudásbeli hiányosságokat. Az első tesztelést valószínűleg további mintavételek fogják követni (hetente, kéthetente vagy háromhetente) attól függően, hogy a komáromi járásban milyen lesz az aktuális járványügyi helyzet.
További információk:
- az óvodába járó gyermekek (szüleik), illetve az alsó tagozatos tanulók (szüleik) nem vesznek részt a tesztelésben,
- azoknak a felső tagozatos tanulóknak (szüleiknek) nem kell tesztelniük, akik már átestek a koronavírusos megbetegedésen, és ezt három hónapnál nem öregebb dokumentummal alá tudják támasztani.
Köszönjük az együttműködést!
Engedjék meg, hogy meghitt, békés karácsonyi ünnepeket és egészségben gazdag új esztendőt kívánjunk!
Üdvözlettel
az iskola vezetősége
COVID - hírek
Tisztelt Szülők!
A mai naptól kezdve az iskolánk a zöld fázisba került ismét, vagyis nincsen az intézményben koronavírussal fertőzött személy. Ez már hetek óta így volt, csak meg kellett várnunk - a zöld fázis kihirdetésééig - a karanténban lévő tanulók visszatérését. Bízunk benne, hogy ez a "vírusmentesség" a járvány elvonultáig kitart közösségünkben, és hogy a felső tagozat is minél hamarabb csatlakozhat a kicsikhez. Kitartást és jó egészséget kívánunk mindannyiunknak!
Edupage - újdonságok
Kedves Szülők!
Az edupage felületet folyamatosan fejlesztik, szinte azonnal reagálva a történésekre. Lehetővé tették például a - korábban általunk is elküldött - becsületbeli nyilatkozat online formában való megjelenítését és elküldését. Bővebb információ itt: Vyhlásenie o bezinfekčnosti dieťaťa
Továbbá lehetőség van előre jelezni a gyermek hiányzását (nemcsak az iskolából, hanem a zoom óráról is!) akár órákra lebontva. Bővebb információ itt: Uvoľnenie žiaka z vyučovania
A fenti opciók természetesen csak szülői kontóról működnek, a tanulók számára nem elérhetők.
Iskolai oktatás 1.-4., távoktatás 5.-9.
Tisztelt Szülők! Kedves Diákok!
A Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda vezetősége értesíti a tisztelt szülőket, hogy holnaptól, azaz 2020. november 3-tól újraindul az iskolai oktatás az alsó tagozatos tanulók számára. A napközi és az óvoda működése is biztosítva lesz. Kérjük, hogy tartsák be az Iskolaügyi Minisztérium által kiadott rendeleteket, melyek a következők:
- Amennyiben a gyermekkel egy háztartásban élő személy tesztje pozitív, a gyermek 10 napos karanténban marad.
- Amennyiben negatív minden családtag tesztje, a gyermek látogathatja az oktatási intézményt, azonban a törvényes képviselő csak a negatív teszt felmutatásával léphet az iskola illetve az óvoda területére. Továbbá szükséges leadni a törvényes képviselő által aláírt becsületbeli nyilatkozatot a gyermek egészségi állapotáról. A nyilatkozat megtalálható a cikk végén vagy kitölthető a bejáratnál.
- Amennyiben a törvényes képviselő nem vett részt a tesztelésen, a gyermek óvoda- vagy iskolalátogatása nem ajánlott a következő 10 napban.
További információk:
- Az iskolában és az óvodában is szünetel az oktatás november 6-án és november 9-én.
- A gyerekek távolléte alatt az iskola és az óvoda helyiségeit kifertőtlenítettük, amelyet heti rendszerességgel továbbra is biztosítunk.
Az Iskolaügyi Minisztérium döntése alapján a felső tagozatos tanulók 2020. okt. 26-tól távoktatásra tértek át. Az 5-9. évfolyamok online oktatása a zoom órák és az online feladatok kombinációjaként valósul meg. Fontos hangsúlyozni, hogy az oktatás nem szűnt meg, csak más formában működik. Vagyis a zoom órákon való részvétel kötelező, az online feladatok időbeni visszaküldése szintén.
A 2020. november 3-tól érvényes órarend a cikk végén található. A zoom órák három idősávban váltják egymást, melyeket húsz perc önálló munka, gyakorlás, HF megoldása követ, majd 15 perc szünet után indul a következő zoom óra. Ha a tanuló közvetlenül a zoom óra után foglalkozik a tananyaggal, az jobban rögzül. Az online órarendben feltüntetett órákon kívül a tanulók más tantárgyakból is kaphatnak feladatokat heti egy alkalommal (hittan, rajz stb.).
Néhány szabály, amit be kell tartani:
- Amennyiben a tanuló nem tud részt venni a tanításon, akkor azt a szülő (NEM a tanuló!) köteles jelezni az érintett tanárnak.
- Amennyiben a tanuló nem vesz részt az órán, és azt nem jelzi előre, az hiányzásnak számít, mely egyben befolyásolja majd a tantárgyból kapott érdemjegyét is.
- A tanárok által kiadott feladatokat a tanuló köteles a megadott időre, a kért módon leadni. Ennek elmulasztása következményekkel jár.
- Az elmulasztott tananyagot a tanuló köteles a tanár által megadott időre pótolni.
- Azok a tanulók, akik nem rendelkeznek internet hozzáféréssel, a feladatokat nyomtatott formában kapják meg.
- Amint megengedi a járványügyi helyzet, a lemaradó tanulók individuális oktatásban részesülnek az iskolában.
COVID - hírek
Tisztelt Szülők!
2020. október 22-től kezdve az iskola a narancssárga fázisba lépett a szemafor rendszerben, mert az egyik alsó tagozatos pedagógus tesztje pozitív lett. A Regionális Közegészségügyi Hivatallal és a gyermekorvossal való egyeztetés után a következő döntés született: a mai naptól kezdve (10.22) nem lesz napközi. Október 23-tól, péntektől pedig az alsó tagozat valamennyi osztálya távoktatásban részesül, feltehetően a jövő hét végéig. A felső tagozat továbbra is részt vesz az iskolai oktatásban. Az óvoda egyelőre változatlan módon üzemel.
Kérjük, hogy figyeljék gyermekük egészségi állapotát. Amint a koronavírusra jellemző tünetek valamelyikét tapasztalják, jelezzék a gyermekorvosuknak telefonon. Ha esetleg sor kerül a gyermek tesztelésére, kérjük, tájékoztassák az iskolát az eredményről.
Változás, friss információ beérkezése esetén azonnal tájékoztatjuk Önöket a fejleményekről.
Köszönjük a megértést és az együttműködést. Jó egészséget és kitartást kívánok mindannyiunknak!
Mgr. Molnár Gábor, igazgató
Beszámoló a Szülői Szövetség munkájáról
Tisztelt Szülők!
A Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda mellett működő Szülői Szövetség elnökeként idén rendhagyó módon elektronikusan szeretném a kedves szülőket informálni kis közösségünk munkájáról, mivel jelenleg határozatlan ideig nem tudunk össz-szülői értekezletet tartani. A részletes tájékoztató a csatolmányban található.
Mgr. Németh Andrea, elnök
Értesítés
Tisztelt Szülők!
A komáromi higiena (RÚVZ Komárno) utasítása alapján arra kérjük a kolozsnémai tanulók szüleit, hogy tartsák otthon gyermekeiket 2020.szept. 24-25.-én (csüt., péntek). Az iskolában étkező gyermekek ebédjét felfüggesztettük erre a két napra. További rendelkezésig, kérjük, kísérjék figyelemmel az iskola honlapját, vagy érdeklődjenek az osztályfőnököknél! Köszönjük a megértésüket!
Meghívó a Csavar Színház előadására
Tisztelt Szülők, Iskolabarátok!
2020. szeptember 23-án megvalósul az iskola mellett működő Gáspár Sámuel Polgári Társulás sikeres pályázatának első előadása, amely a KULTMINOR (Kisebbségi Kultúrális Alap) támogatásával jött létre. Az óvoda és az iskola tanítványai mellett szeretettel várjuk az érdeklődőket is a Csavar Színház: A nagyidai cigányok című előadására, melyre szeptember 23-án 10.00 órakor kerül sor az iskola udvarán. Bővebb inomáció az előadásról itt: http://www.csavarszinhaz.eu/?page_id=104
Az előadás megtekintése során be kell tartani az egészségügyi előírásokat: szájmaszk, megfelelő távolság, valamint ki kell tölteni a tünetmentességről szóló becsületbeli nyilatkozatot. Köszönjük!
Tájékoztatás a szülői értekezletekről
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy a 2020/21-es tanév elejére tervezett összülői értekezlet elmarad, viszont az osztályszülői értekezleteket módunkban áll megtartani, természetesen az érvényes egészségügyi előírásokat betartva. Az osztályszülői értekezletekre 2020. szeptember 21-én 16.15 órai kezdettel kerül sor. Szó lesz, többek között az aktuális járványügyi rendelkezésekről, a várható eseményekről, és kiosztásra kerülnek - az oktatási kényszerszünet miatt elmaradt - utazási támogatások az előző tanévből. Várjuk Önöket szeretettel!
Köszönettel
Molnár Gábor, igazgató
Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola
Tisztelt Szülők!
Idén is folytatódik az együttműködésünk a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskolával. Az előző évekhez hasonlóan táncot és rajzot tanulhatnak a gyermekek. Az oktatás mindkét műhelyben szeptember 20-a után kezdődik. A rajzoktatás kedden 15.45-től 17.00-ig lesz, a táncoktatás szintén kedden várható 13.30-15.30 között. Ebben a tanévben a táncoktatás a modernebb táncok (pop, hip-hop) elsajátítására fekteti a hangsúlyt. További információ a csatolmányban. Csütörtökön (szept. 10.) az alsós tanulókkal küldünk haza egy jelentkezési lapot, melyet jelentkezés esetén kérünk kitöltve visszajuttatni az iskolába szept. 11-ig (péntek). Amennyiben a felsősök közül van érdeklődés a képzések iránt, igényelhetnek nyomtatványt az iskola titkárságán. Köszönjük!
Információ az elektronikus rendszerrel kapcsolatban
Tisztelt Szülők!
Az iskola fejlesztése fokozatosan valósul meg különböző területeken. Fontos kialakítani a kultúrált, tiszta környezetet, növelni az oktatás színvonalát, törekedni a környezettudatosságra, gördülékennyé tenni a kommunikációt az iskola és a szülők között. A fenti célokat szem előtt tartva ettől a tanévtől kezdve bevezetjük a digitális osztálykönyvet, amelynek szerves részét képezi a gyerekek által (is) használt csip. Mivel az iskoláknak havonta kell küldeniük a statisztikai adatokat a minisztériumba, ezzel a rendszerrel rengeteg időt spórolhatunk, amit más hasznos dologra tudunk fordítani. Mindamellett a gyermek érkezéséről és távozásáról a törvényes képviselő (automatikusan) kap információt az edupage applikáción keresztül, így a szülő is tudja, hogy meddig van gyermeke felügyelet alatt, mikor kell érte jönni stb.
Ezentúl a szülők az alkalmazásban láthatják, és alá is tudják írni a gyermekek jegyeit. Az összes évfolyamban az elektronikus ellenőrzőt fogjuk használni. A tantestület döntése alapján az elsősök hagyományos ellenőrzőt is kapnak. Azonban kíváncsiak vagyunk az Önök véleményére is, ezért hamarosan egy kérdőívet teszünk közzé a hagyományos ellenőrző további évfolyamokban való használatának lehetőségével kapcsolatban.
A szülőknek nagyobb a jogkörük az applikáció használata során, mint a tanulóknak, ezért arra kérjük Önöket, hogy szülői felhasználóként lépjenek be az alkalmazásba a tanév során. Amennyiben még nem kaptak belépési kódokat, kérjük jelezzék az iskola email címén (zs.gasparsamuel@gmail.com), és küldjük a jelszót. A mobiltelefonon használható edupage applikáció letölthető az iskola honlapjáról: https://mobile.edupage.org/
Az edupage oldal használatával kapcsolatban bemutatjuk a legfontosabb lépéseket egy rövid prezentáció keretén belül, melyre az összülői értekezleten kerülne sor szeptember 21-én 16.00 órakor. (megj. amennyiben az aktuális járványügyi szabályok lehetővé teszik annak megszervezését).
Köszönjük az együttműködést és a támogatást!
Üdvözlettel
Molnár Gábor
Tanévnyitó
2020/21
A 2020/21-es tanévnyitó a szigorú óvintézkedéseket betartva zajlott, melynek részeként megtörtént az új iskolaudvar átadása. Az elsősök szülei átvették a Rákóczi Szövetség ösztöndíját, a gyermekek pedig megkapták az új iskolatáskát. Sikeres, tudásban és élményekben gazdag, tünetmentes 2020/21-es tanévet kívánunk valamennyi tanulónknak!
Értesítés a tanévnyitóval kapcsolatban
Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!
Az idei tanévet szeptember 2-án, 8 órakor nyitjuk meg. A tanévnyitó alatt a szájmaszk viselete kötelező mindenki számára! A tanévnyitó után a tanulók a saját tantermeikbe vonulnak az osztályfőnökeikkel. A jelenlegi helyzetre való tekintettel és a minisztériumi útmutatók alapján szülők nem tartózkodhatnak az iskola épületében, kivéve az elsősöket, akiknél egy törvényes képviselő jelen lehet (szájmaszkban) az osztályban. A 2.-9. évfolyamok tanulói legkésőbb 10 órakor elhagyják az iskola területét. Az elsősöknek ekkor kezdődik a Rákóczi Szövetség által szervezett ösztöndíj- és iskolatáska átadása. Meghívó a csatolmányban. Amennyiben a törvényes képviselő nem tud jelen lenni az átadón, megbízhat egy másik személyt. (Meghatalmazás csatolva).
Minden tanulónak hoznia kell magával a törvényes képviselő által aláírt kérdőívet a gyermekével kapcsolatban (Egészségügyi kérdőív és a gyermek törvényes képviselőjének nyilatkozata a 2020/21-es tanév kezdetén) - egyedi esetben aláírható a beíratkozás napján. A szájmaszk viselete az alsó tagozaton az osztálytermekben ajánlott, a közös helységekben, folyosókon kötelező. A felső tagozaton a szájmaszk viselése az osztálytermekben is kötelező. A szájmaszk viselésével kapcsolatos rendelkezések 2020. szeptember 14-ig maradnak érvényben, illetve a járványügyi helyzettől függően hosszabb ideig is. Amennyiben a tanuló 3 napnál többet hiányzik az iskolából, a törvényes képviselő köteles kitölteni a gyermek egészségi állapotára vonatkozó becsületbeli nyilatkozatot (A törvényes képviselő fertőzésmentességet igazoló nyilatkozata). Bővebb információ a zöld, sárga és piros fázisokkal kapcsolatban a cikk végén található a szemafor elnevezésű dokumentumban.
Napközi technikai és egészségügyi okok miatt az első héten nem lesz, szeptember 7-én kezdődik. Az első héten a tanítás az alsósoknál 11.30-ig, a nagyoknál 12.00-ig tart. Ebéd szeptember 3-tól lesz. Az ebéddel kapcsolatos teendők elintézhetők a tanévnyitó után az iskola konyha felőli bejáratánál.
Nyári iskola margójára
- 40
A 2020. augusztus 24-27. között megrendezett nyári iskola a végéhez ért. A gyerekek sok színes programban vettek részt, melynek élményeire szívesen emlékeznek majd vissza. Bátran elmondhatjuk, hogy egy jól sikerült rendezvényt abszolváltunk mindannyian. Amíg a kicsik ízelítőt kaptak a népmesék világából, megtapasztalták az evezés élményét, kézműves alkotásokat hoztak létre, vadon élő állatok láttak, részt vettek a Csicsó nevezetességeivel kapcsolatos kincskeresésben, addig a nagyok kipróbálták magukat középkori kardforgatóként, drámapedagógiai foglalkozáson vettek részt, Jókai nyomába eredtek, alkottak, zárásként pedig tábortűznél sütögetett a tanulók apraja nagyja. Köszönet a pedagógusoknak, hogy nyáron is vállalták a gyermekek fejlesztését, ugyanakkor köszönet jár a szülőknek is, hogy a koronavírus időszakában is elengedték gyermeküket a táborba.
Molnár Gábor, igazgató
Információk a nyári iskolával kapcsolatban
Tisztelt Szülők!
Augusztus 17-én 7.15-kor kinyitja kapuit a nyári suli. A tanulók táborozásához szükséges kitölteni egy becsületbeli nyilatkozatot a gyermek egészségi állapotával kapcsolatban. A nyilatkozat letölthető a szöveg végén, illetve kitölthető lesz a hétfői érkezéskor. Ugyanitt megtalálható a tábor heti programja is, és további részletek. Mivel az iskola főbajárata előtti teret felújítják, vagyis munkaterületként funkcionál, ezért arra kérjük Önöket, hogy érkezéskor az egész hét folyamán a tornaterem felőli bejáratot használják.
Köszönettel: szervezők
Tanszerek listája a 2020/21-es tanévre
Tisztelt Szülők!
A tanszerek és segészközök listáját a 2020/21-es tanévre a következő részben találják évfolyamok szerint:
Nyári iskola (a)vagy nyári tábor ?!
Tisztelt Szülők!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy nyári iskolát szervezünk, amely 2020. aug. 17. és aug. 21. között fog megvalósulni az iskola területén. Az iskola szót bátran helyettesíthetjük a tábor szóval, hiszen ez az egy hét hamarabb fog szólni élményszerű, játékos ismeretszerzésről, mozgásról, mint hagyományos tanulásról. Két csoport fog működni, az alsósok (1.- 4.) és a felsősök (5.- 8.) csoportja. Mindkét csoport maximális létszáma 20 fő. Az iskolában tartózkodás 7.30 és 12.30 közötti időtartományba esik. A táborban való részvételi díj 5 euró. A programok közül megemlíthetnénk a csónakázással egybekötött biciklitúrát, a kézműveskedést (pólófestés, dobozkészítés, üvegfestés...), kincskeresést, nagyoknál saját székük megfestését egyedi motívumokkal, Jókai nyomában - ismeretterjesztő túrát Komáromban stb.
A foglalkozásokat főleg az iskola tanárai vezetik, de bekapcsolódnak külsős szakemberek is. Amennyiben szeretné regisztrálni gyermekét a táborba, megteheti hétfő (júl.20.) 13.00 órától szerda (júl.22.) 13.00 óráig az asc rendszeren keresztül. Mivel korlátozott létszámú csoportokkal működünk, ezért a regisztráció időpontja lesz a mérvadó a jelentkezés során. Kérjük, kérdés esetén forduljanak az osztályfőnökökhöz, vagy hívják a 0907525564-es telefonszámot. Technikai problémák esetén lehet jelentkezni sms-ben is a megadott időpontban az előbbi telefonszámon. Ebben az esetben kérjük feltüntetni a tanuló nevét, osztályát és az ebédigénylését. Köszönjük!
Ballagás - képekben
2020.06.30.
6Rendhagyó módon, közösen ballagtak a nagycsoportos ovisaink és a végzős kilencedikesek. Az óvodásoknak problémamentes iskolakezdést, a leendő középiskolásoknak pedig sikeres továbbtanulást kívánunk! Mindenekelőtt minden ovisnek és sulisnak KELLEMES, ÉLMÉNYEKBEN GAZDAG VAKÁCIÓT kívánunk!