A tudományok napja alkalmából szerdán Szigeti Hanna, Szèp Gergő, Nagy Kristóf Ádám és én, Egri Zoltán három tudományos előadást hallgattunk meg különféle témakörökben a Nagyboldogasszony Iskolaközpont épületében. Dr. Róka András, az ELTE Természettudományi Karának egyetemi docense a tüzet tudományos és történelmi szempontból mutatta meg nekünk, miközben különböző kísérletekkel színezte az előadást. Juhos „Robosanyi“ Sándor, a rendezvény állandó visszatérő polihisztora bevezetett minket a robotika világába, és elmesélte életútját, hogyan kezdett érdeklődni a robotok iránt, és a végén ki is próbálhattuk a robotokat. Horváth Mátyás, a Budapest–Bamako Rally egyik lelkes magyar résztvevője „Nivával Afrikában“ című előadásában arról beszélt, miként teljesítette immár sokadik alkalommal a versenyt, sok nehézséget, de még több jó élményt láthattunk, és megismerhettük, hogyan élnek máshol az emberek.
Egri Zoltán, IX. osztályos tanuló