2026.10.13.
Több mint húszéves hagyomány, hogy Szentpéteren a Kossányi-hét keretében megemlékeznek Kossányi József költő és kritikus munkásságáról. A felvidéki származású költő életművének meghatározó eleme volt a szülőföld iránti szeretet és a kisebbségi magyarságtudat. Szülei pedagógusok voltak, és ő maga is a tanári pályát választotta. A komáromi gimnáziumban érettségizett, majd Pozsonyban szerzett tanári oklevelet. Tanított többek között Bagotán, Szentpéteren és Komáromban, valamint Ausztriában is. Tevékenyen részt vett a felvidéki magyar művelődési életben.
A költő tiszteletére megrendezett Kossányi-hét során az iskola egész héten színes programokkal várja a tanulókat, szüleiket és az érdeklődőket. A rendezvénysorozat egyik kiemelt eseménye a hagyományos szavalóverseny, amelyen iskolánk első osztályos tanulója, Mező Máté is részt vett.
A versenyen számos gyermek mutatta meg tehetségét vers- és prózamondásban. A megmérettetés két teremben, az alsó és a felső tagozatos tanulók számára zajlott. Máté Szalay Zsolt Róka úr ajándéka című versével állt a zsűri elé, és kiemelt aranysávos minősítésben részesült. A választott vers már Máté óvodáskorában is az egyik kedvence volt, ezért külön öröm volt számára, hogy most iskolásként, felkészülten adhatta elő. A gyakorlás során nagy hangsúlyt fektettünk a megfelelő hangsúlyozásra, a mimikára és arra, hogy a versmondás ne csupán pontos, hanem élvezetes és kifejező is legyen. Öröm volt látni, hogy Máté bátran, lelkesen és átéléssel osztotta meg a verset a hallgatósággal. A zsűri munkájában Szabó Viktor színművész, Tóth Tibor, a Komáromi Jókai Színház egykori igazgatója, Gál Réka Ágota színművésznő, valamint Bukovszky Orsolya, a Szentpéterről származó színművésznő, a Budaörsi Latinovits Színház tagja vett részt. A gyermekek színvonalas előadásokkal készültek, így a zsűrinek nem volt könnyű dolga a döntés során.
A verseny nemcsak a tehetség megmutatásáról szólt, hanem a közös élményekről és egymás megbecsüléséről és az irodalom szeretetéről is. A gyermekek jól érezték magukat, figyelmesen hallgatták társaik előadásait, és együtt örültek egymás sikereinek. Az eredményhirdetésen minden résztvevő gyermek és felkészítő pedagógus ajándékban részesült. Máté büszkén vehette át jutalmát, a Didergő király című könyvet. A tartalmas és élményekben gazdag rendezvény végén a szervezők finom ebéddel vendégelték meg a résztvevőket. Szívből gratulálunk az eredményhez és köszönjük Bálint Angelikának a közreműködést.